Arafat újabb tárgyalásokat szorgalmaz

Vágólapra másolva!
Arafat a muzulmán böjti hónapot lezáró napon elhangzott televíziós beszédében az Izrael ellen támadásokra készülő palesztinek felkutatását és letartóztatását ígérte. Az izraeli politikusokat azzal vádolta, hogy brutális háborút folytatnak a palesztinek ellen, de az egyetlen megoldásnak a tárgyalások folytatását tartja.
Vágólapra másolva!

Jasszer Arafat palesztin vezető vasárnap este a televízióban elhangzott beszédében kijelentette, hogy mindenkit igyekeznek megtalálni és előállítani, aki Izrael elleni öngyilkos merényletekre készül. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy a terrortámadások ne ismétlődhessenek meg - mondta.

A Palesztin Hatóság elnöke beszédében egyenesen az izraeliekhez és az izraeli kormányhoz fordult, és a katonai manőverek leállítására szólított fel. Saron izraeli miniszterelnököt azzal vádolta, hogy brutális háborút folytat a palesztinek ellen. Arafat a fegyveres összecsapások leállítása mellett a békefolyamat folytatására is felszólított, mondván az egyetlen járható út a közel-keleti kérdés megoldására a tárgyalások folytatása.

A muzulmán böjti hónapot, a ramadánt lezáró napon Arafat a többi arab országhoz is fordult, támogatásukat kérte a szent helyek védelme érdekében. A palesztin vezető azt mondta, hogy Izrael magát Jeruzsálemet is minden szempontból a maga képére akarja formálni, és hozzátette: "eljön még a nap, amikor palesztin zászlók lobognak majd Jeruzsálem falain, minaretjein és templomain".

Az Egyesült Államok kormányának szóvivője a vasárnapi Arafat-beszéd után nem sokkal azt mondta: örömünkre szolgált, hogy a palesztin vezető a terrorizmus megfékezését tekinti céljának, és tárgyalóasztalhoz hívja az izraeli politikusokat. Bush elnök szóvivője szerint a konstruktív szóbeli ígéreteket most a tetteknek kell követniük.

Simon Perez izraeli külügyminiszter a beszéd elhangzása után hasonlóan nyilatkozott. Azt mondta, hogy csak az elkövetkező napokban derül majd ki, komolyan gondolta-e mindazt Arafat, amit vasárnapi beszédében ígért. A palesztin radikális szervezeteket nem lehet csupán szavakkal megfékezni - tette hozzá. Azzal viszont Perez is egyetértett, hogy a konfliktust nem lehet katonai akciókkal rendezni.