A saría lesz a törvény Afganisztában

Vágólapra másolva!
Szigorú büntetésre számíthatnak a jövőben a bűnözők Afganisztánban. Erről a megbízott kormányfő beszélt, hozzátéve: a terrorizmus ellenkezik az iszlám törvényekkel, és az afgánok jókedvű alaptermészetével is.
Vágólapra másolva!

Afganisztán jövőbeni törvényeit a Saria, vagyis a Koránon és a Mohamed szavain alapuló iszlám jog fogja meghatározni. A Saria szigorú büntetéseket szab a bűnözőknek. Erről a megbízott afgán kormányfő, Hamid Karzai beszélt kedden római sajtótájékoztatóján.

Azt mondta, hogy a terrorizmus rossz fényt vet az iszlámra, ezért a terroristákat keményen meg kell büntetni. "A tálib rezsim borzasztó volt - mondta - minden, amit elrendeltek, az ellenkezett az iszlámmal, az afgán hagyományokkal, embertelen intézkedéseik voltak. Olyan volt, mintha idegen, sötét hatalom uralkodott volna Afganisztánban. Pedig az afgán nép alapvetően vidám, jókedvű".

Karzai a Rómában élő volt afgán királlyal, Mohammed Zahir Sahhal találkozott. A tájékoztatón azt mondta, szeretné, ha Zahir Sah mielőbb hazaköltözne Afganisztánba.