Izraelben nagyszabású merényletektől tartanak

Az izraeli belbiztonsági szolgálat vezetője azt mondta, hogy értesüléseik szerint szélsőséges szervezetek újabb terrortámadásokra készülnek a közeljövőben. Valószínű, hogy a terroristák épületek felrobbantására, illetve izraeli katonák és polgári személyek elrablására készülnek.

Szélsőséges palesztin szervezetek izraeli stratégiai célpontok ellen készítenek elő támadásokat - közölte az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét egyik tisztségviselője szerdán. Az AFP által idézett izraeli biztonsági vezető elmondta, hogy olyan információk birtokába jutottak, amelyek szerint a Hamász és az Iszlám Dzsihád nevű szélsőséges szervezetek újabb támadásra készülnek.

A szolgálat értesülései szerint a tervek között épületek felrobbantása, izraeli katonák és polgári személyek elrablása szerepel. Az emberrablásokkal pénzt akarnak szerezni, foglyokat pedig azért ejtenének, hogy kicserélhessék őket letartóztatott palesztinokra. A robbantásokhoz a szervezetek tagjai által készített robbanóanyagot alkalmaznának, amelyek nitroglicerint és mérgező anyagokat tartalmaznak. A Sin Bét illetékese hozzátette, hogy Ciszjordániában és Gázában is több száz veszélyes szélsőséges jár-kel szabadon.