Bush újabb bankszámlák zárolását rendelte el

George Bush amerikai elnök csütörtökön két további olyan csoport fellelhető bankszámláinak a zárolását rendelte el, amely összefüggésbe hozható a terrorizmus támogatásával. Az egyik szóban forgó szerveződés UTN néven ismeretes, és a pakisztáni atomenergia bizottság egyik volt tisztségviselője hozta létre.

Az UTS látszólag karitatív szervezet, és "az éhező Afganisztán" megsegítését tűzte zászlajára. Valójában azonban az amerikai kormányzat illetékeseinek tudomása szerint nukleáris fegyverekre vonatkozó információkat adott át az annak idején Afganisztánban menedéket talált Oszama bin Laden hálózatának, az al-Kaidának.

A másik egy kasmíri csoport, a Laskar-i-Taiba a megállapítások szerint szintén segítséget nyújtott terroristáknak, közelebbről a kasmíri muzulmán szélsőségeseknek. E csoport - így az amerikai elnök - az indiai-pakisztáni viszony aláásására törekedett a terrorizmus támogatása révén. Az Egyesült Államok a szeptember 11-i terrorcselekmények nyomán globális harcot hirdetett a nemzetközi terrorizmus ellen, és e harc egyik vetülete a terrorszervezetek pénzügyi forrásai ellen irányul. Ennek keretében már több tucat személy, illetve szervezet számláinak zárolását rendelték el.

Washington felszólította a terrorizmus elleni harcban hozzá csatlakozó országokat, hogy ők maguk is érvényesítsék ezeket a pénzügyi intézkedéseket, ellenkező esetben Amerika úgy tekint ezekre az országokra, mint amelyek szintén segítik a terroristákat.