Saját embereit tartóztatta le a palesztin hatóság

Vágólapra másolva!
Tizenöt embert tartóztatott le saját tagjai közül a palesztin hatóság, mivel feltehetően izraeli ellenes támadásokban vettek részt. Közben megrohamozták egy magas rangú Hamasz-vezető házát, az akcióban egy palesztin életét vesztette.
Vágólapra másolva!

A palesztin hatóság csütörtökön bejelentette, hogy letartóztatta 15 saját emberét, a terrorizmus megfékezésére irányuló akciósorozatban. Az akciók részeként a palesztin biztonsági erők megrohamoztak egy házat is, ahol a Hamasz terrorszervezet egyik vezetője - Abdel Rantisi - lakott. A kialakuló tűzharcban egy palesztin életét vesztette, öten súlyosan, 23-an könnyebben megsérültek - jelentette a CNN.

A palesztin hatóság közölte, hogy saját tisztjeiket azért vették őrizetbe, mert feltehetően részt vettek több izraeliek elleni támadásban. Izrael már régóta hangoztatta, hogy az ellenük intézett palesztin támadások végrehajtói között sok olyan van, aki a palesztin hatóság kötelékébe tartozik.

Az amerikai külügyminisztérium közben jelezte: láthatóan javult a helyzet a közel-keleten, de sürgette a palesztinok vezetőjét, Jasszer Arafatot, hogy folytassa az erőszak megfékezésére irányuló erőfeszítéseit. A külügyi szóvivő Izraelt is felszólította, hogy "tegyen lépéseket a helyzet enyhítésére" - írja a CNN.

Arafat a december elején történt izraeli buszok elleni terrortámadások óta folyamatosan nemzetközi és izraeli nyomás alatt van, hogy megfékezze az erőszakos cselekményeket. A terrortámadásokért amúgy Izrael hivatalosan is őt tette felelőssé a 35 izraeli életét követelő támadások miatt, és megszakította vele a kapcsolatokat. Az izraeli hadsereg az elmúlt hetek alatt többször is támadta a palesztin hatóság különböző intézmányeit, többek között az Arafat irodáinak helyt adó épületeket is.