Beiktatták az új afgán kormányt

Vágólapra másolva!
Kabulban szombat délelőtt beiktatták az átmeneti új afgán kormányt. Ezzel hivatalosan véget ért a tálibok öt éven át tartó uralkodása. A hat hónapra alakult kormányt a 44 éves Hamid Karzai pastu törzsi főnök vezeti. A kormánynak 29 tagja van, több afgán frakcióból.
Vágólapra másolva!

Az átmeneti kormánynak női tagjai is vannak. Ők - akiknek hetekkel ezelőtt még tilos volt burga nélkül a nyilvánosság előtt megjelenni - csak egy sálat viseltek, a ceremónia alatt pedig külön ültek - írja a CNN.

Az átmeneti kormány feladata, hogy egy újabb, egy-másfél évig működő átmeneti kormány működését előkészítsék. Ez idő letelte után demokratikus választásokat tartanak, és megválasztják az új, végleges vezetőket.

Az átmeneti kormány kemény munkának néz elébe, annak ellenére, hogy nemzetközi támogatást élveznek politikailag és anyagilag is. Karzai beszédében arról szólt, hogy lényegében a semmiből kell újra teremteni Afganisztánt. Közölte: harcolni fognak a terrorizmus ellen, de reményét fejezte ki, hogy a harcok most már a végére érnek.