<P class="MsoNormal">Merénylet készült az amerikai utasszállító ellen

Vágólapra másolva!
Az amerikai szenátus egyik tagja a szövetségi nyomozó iroda (FBI) információira hivatkozva közölte: öngyilkos merényletre készült az a férfi, akit szombat este, az American Airlines Párizsból Miamiba tartó járatán az utasok tettek ártalmatlanná. A párizsi Roissy-Charles de Gaulle repülőtéren időközben megszigorították a biztonsági intézkedéseket. A belügyminisztérium és a közlekedési minisztérium hétfőn rendkívüli ülést tart, hogy kiértékeljék a francia repülőtereken az elmúlt időszakban hozott biztonsági lépések eredményességét.
Vágólapra másolva!

Richard Shelby szenátor, a hírszerzési bizottság magas rangú tagja vasárnap a CBS televíziónak nyilatkozva elmondta: az FBI eddigi vizsgálatából arra lehet következtetni, hogy a merénylő fel akarta robbantani magát és így a Boeing 767-es utasszállító gépet is, amelyen 185 utas és 12 fős személyzet tartózkodott.

A francia belügyminisztérium egyik szóvivője vasárnap este bejelentette, hogy a támadó brit útlevéllel utazott, amelyet a brüsszeli brit konzulátus adott ki három héttel ezelőtt. Az FBI ugyanakkor azt közölte, hogy a Richard Reid néven utazó férfi eredeti neve Tárik Rádzsa, és 1973-ban született Srí Lankán.

A bostoni Logan repülőtér repülési igazgatója elmondta, hogy a hatóság alaposan megvizsgálta Richard Veid okmányát és arra a következtetésre jutottak, hogy a közel-keleti megjelenésű férfi papírjai nagy valószínűség szerint hamisak. A CNN információi szerint a férfi a hatóságoknak azt vallotta, hogy miután az iszlám követőjévé vált, felvette az Abdel Rahim nevet.

Időközben megszigorították a párizsi Roissy-Charles de Gaulle repülőtéren a biztonsági intézkedéseket. A francia belügyminisztérium és a közlekedési minisztérium közös közleménye szerint fokozott éberségre hívták fel a párizsi légikikötők dolgozóit. Az ellenőrzési pontoknál és a biztonsági kapuknál megerősítették a rendőri jelenlétet. Az őrjáratozó rendfenntartók, valamint a robbanóanyag-kereső kutyák számát szintén megnövelték a légikikötő területén.

A közlemény továbbá megjegyzi, hogy a két minisztérium képviselői hétfőn rendkívüli ülést tartanak, hogy kiértékeljék a francia repülőtereken az utóbbi hónapokban hozott biztonsági lépések eredményességét és a jövőbeni szükséges intézkedéseket.