Dosztum miniszter-helyettes lett

Vágólapra másolva!
Hamid Karzai afgán kormányfő hétfőn védelmi miniszterhelyettessé nevezte ki Abdul Rasid Dosztum üzbég hadurat. Lépése nyilvánvalóan azt szolgálja, hogy elsimítsa a különböző népcsoportok közötti hatalmi ellentéteket és úrrá legyen az ország megosztottságán.
Vágólapra másolva!

A most kinevezett tábornok egykoron a szovjetek támogatta hadseregben volt főtiszt, később fellázadt az akkori vezetés ellen. Üzbég harcosainak élén a tálibellenes Északi Szövetség egyik kulcsfigurájává vált, és oroszlánrészt vállalt a szélsőséges muzulmán rezsimmel szembeni harcokban.

A nagy whiskybarát hírében álló, könyörtelenségéről is ismert tábornok tartja ellenőrzése alatt az ország északi részét, kiemelten Mazari-Sarif városát. Amikor kihirdették a néhány hete megtartott petersbergi békeértekezlet nyomán létrejött átmeneti kormány összetételét, megsértődött, mert három fontos minisztériumot a riválisnak számító pandzsír-völgyi tádzsikok kaptak meg. Kezdetben azzal fenyegetőzött, hogy nem fogja törvényesnek tekinteni a kormányt, később azonban valamelyest megenyhült.

A kinevezést bejelentő sajtóértekezleten Hamid Karzai közölte, hogy döntésével megtette az első lépést az egységes nemzeti hadsereg megteremtése felé. Jelezte azt is, hogy folytatódnak a vizsgálatok a múlt heti amerikai légicsapás ügyében, amelynek során találat ért egy afgánisztáni konvojt.

Amerikai források szerint az oszlopban al-Kaida-harcosok utaztak, szemtanúk szerint viszont a bombák helyi törzsi vezetőkre hullottak, akik az új miniszterelnök beiktatására utaztak volna Kabulba. A támadásban mintegy hatvanan vesztették életüket.