Kuvait január 5-én ünnepel

Vágólapra másolva!
A világ legtöbb országától eltérően Kuvait január 5-én ünnepli az újévet. A kuvaiti kormány döntése értelmében 2002. január 1., azaz az új év első napja normális munkanap lesz a kis Perzsa-öböl menti országban.
Vágólapra másolva!

Az újévet ehelyett január 5-én, a hagyományos csütörtök-pénteki hétvége után szombaton ünneplik, amikor a kormányhivatalok és a tőzsde egyaránt zárva maradnak, mint ahogy nem nyitnak ki a bankok sem.

Az ország azonban meglehetősen kiürült ezekben a napokban. Számos kuvaiti és az ott élő külföldiek többsége elutazott az országból, hogy annak határain túl ünnepelje a ramadán befejeződését, a karácsonyt, illetve az újévet.

Kuvait 2,2 milliós lakosságának mintegy 65 százaléka külföldi.