Lemondott az észt miniszterelnök

Vágólapra másolva!
Benyújtotta lemondását az észt miniszterelnök, mivel a jobbközép kormánykoalíciót megbénította a széthúzás.
Vágólapra másolva!

A konzervatív Mart Laar lemondása az egész kabinet távozását jelenti. A lemondás közvetlen oka az volt, hogy az Észt Reformpárt - amely a Laar vezette Haza Szövetséggel és Mérsékeltek Pártjával együtt alkotta a tallinni kormánykoalíciót - kivált a főváros vezetéséből.

A Haza Szövetség hiába próbálta megmenteni a koalíciót a két partnerével hétfőn folytatott tárgyaláson. A reformpárt pedig, amely egyre jobban elhidegült Laartól és a mérsékeltektől, titkos tárgyalásokba bocsátkozott az ellenzékkel helyhatósági szövetségekről.

Laar már decemberben beharangozta távozását, mert úgy vélte, hogy a hárompárti koalíción belüli széthúzás veszélyezteti Tallinn legfőbb külpolitikai célkitűzéseit: az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozási terveket.

Bár az 1999 márciusától fogva kormányon lévő koalíció Észtországot az egyik "éltanulóvá" tette a két szervezet normáihoz való idomulásban, odahaza a koalíció több reformja népszerűtlenséget hozott a fiatal miniszterelnök számára.

Laar lemondásának hivatalos átvétele után Arnold Ruutel elnöknek 14 napja van, hogy új miniszterelnököt jelöljön ki egy új kormány megalakítására, s a parlament elé terjessze jóváhagyásra.