Szabadon engedték a megjegyzéseket tevő pilótát

Vágólapra másolva!
Néhány hónapon belül a második amerikai pilótát tartóztatták le amiatt, hogy meggondolatlan megjegyzéseket tettek különböző repülőtereken a biztonsági szolgálatra.
Vágólapra másolva!

Szabadon engedtek hétfőn egy amerikai pilótát, akit azért tartóztattak le a hétvégén, mert az egyik repülőtéren megjegyzéseket tett a biztonsági szolgálatra. A rendőrség azt rótta fel neki, hogy amit mondott, az felért fenyegetéssel és rendzavarással. A rendőrség szóvivője nem volt hajlandó elárulni, mit mondott pontosan a pilóta.

Elwood Menear nem az első pilóta, aki hasonló ügybe keveredett az elmúlt hónapokban. Kollégája novemberben fegyvert emlegetett egy reptéren, amiért az egész terminált bezárták és kiürítették. A pilóták szervezeténél azt mondták, amennyiben komolyabb eljárás indulna Menear ellen, készek őt jogi úton védeni.