Bíróság előtt a pedofil pap

Vágólapra másolva!
Több mint 130 embert molesztált az a volt bostoni lelkész, akit hétfőn, kiskorú ellen elkövetett erőszak és testi sértés vádjával állítottak bíróság elé - írja az ABC.
Vágólapra másolva!

Hétfőn kezdődött meg az Egyesült Államokban annak a volt római katolikus papnak a pere, akit azzal vádolnak, hogy erőszakoskodott egy tízéves kisfiúval. A vád szerint a jelenleg 66 éves férfi 1991-ben belenyúlt a fiú fürdőnadrágjába. John Geoghannak erőszak és testi sértés miatt kell felelnie. A férfit 1998-ban fosztották meg egyházi rangjától.

John Geoghan ellen egyébként 84 peres eljárás van most is folyamatban. Több mint 130 személy állítja ugyanis azt, hogy a volt bostoni lelkész az elmúlt három évtized alatt fogdosta vagy megerőszakolta őket.

Ügyészek szerint a most kezdődött tárgyalás maximum egy hétig fog tartani. Amennyiben bűnösnek találják, John Geoghan akár tízéves börtönbüntetésre is számíthat.