Pró és kontra Karadzic és Mladic elfogásáról

A jugoszláv elnöki hivatal csütörtökön cáfolta egy eddig ismeretlen koszovói hírügynökség jelentését, amely szerint őrizetbe vették a boszniai szerbek két volt vezetőjét, Radovan Karadzicot és Ratko Mladicot. Lilijana Nedelkovic, az elnöki hivatal vezetője agyszüleménynek titulálta a hírt.

Előzőleg az ITAR-TASZSZ idézte egy állítólagos koszovói hírügynökség, az UPI jelentését, amely szerint amerikai különleges alakulatok elfogták és őrizetbe vették az emberiség elleni és háborús bűnök elkövetésével, valamint népirtással vádolt Karadzicot és Mladicot. Az ITAR-TASZSZ azt írta az említett hírügynökségre hivatkozva, hogy az UPI Vojislav Kostunica jugoszláv elnöktől kapta az értesülést.

Kostunica a jelentés szerint azt is mondta, hogy a belgrádi polgári hatóságok segítettek a két háborús bűnös elfogásában, mégpedig azzal, hogy megadták a délszláv háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszéknek Karadzic és Mladic tartózkodási helyét.

A jugoszláv elnöki hivatal tájékoztatási osztályának vezetője, Neda Stanisavljevic a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva hangsúlyozta: "Az elnök nem mondott semmi ilyesmit, semmiféle koszovói hírügynökségnek." A legerősebb koszovói albán párt vezetőjének, Ibrahim Rugovának a szóvivője az ANSA kérdésre elmondta, hogy nem tudnak semmit az ITAR-TASZSZ által idézett hírügynökségről.

A szóvivő szerint lehetséges, hogy tudatosan terjesztett álhírről van szó.