Német segítség Afganisztánnak

Vágólapra másolva!
A következő négy évben Németország 320 millió euróval járul hozzá Afganisztán újjáépítésének finanszírozásához - jelentette be vasárnap a berlini kormány fejlesztési és nemzetközi együttműködési minisztere.
Vágólapra másolva!

Heidemarie Wieczorek-Zeul

A külföldi államoknak egyértelművé kell tenniük, hogy a terrorizmus elleni koalíció egyben összefogást is jelent a szegénységgel szemben - hangoztatta a német miniszter.

A hétfőn kezdődő tokiói értekezlet résztvevőit olyan felmérés várja, amelyet kormányoktól független szervezetek készítettek Afganisztán újjáépítési és segélyszükségleteiről. Ez képezi majd a tokiói eszmecserék alapját. Az ENSZ becslése szerint a közép-ázsiai országnak csak idén 1,5 milliárd dollárnyi külső segítségre lesz szüksége.