Fátyol nélkül az amerikai női katonák Szaúd-Arábiában

Vágólapra másolva!
Nem kötelező a jövőben a Szaúd-Arábiában szolgálatot teljesítő amerikai női katonáknak fátylat viselniük, bár a hadműveletek parancsnokai továbbra is ajánlják kolléganőiknek a hagyományos szaúdi viseletet a támaszpontokon kívül.
Vágólapra másolva!

A "Tartós Szabadság Művelet" parancsnokai visszavonták korábbi utasításaikat, amelyek korábban a hadműveletekben részt vevő női katonákra vonatkoztak. A szabályzat szerint a Szaúd-Arábiában állomásozó nőknek eddig fátylat kellett viselniük, ha valamilyen okból elhagyták a támaszpontot. Erről Bob Smith szenátor számolt be szerdán.

Smith elmondta, hogy mostantól az arab országban szolgálatot teljesítő női katonák belátásuk szerint hordhatják vagy hagyhatják el fátylat a kimenőik alatt. A parancsnokság azonban továbbra is azt ajánlja, hogy az amerikaiak is viseljék a szaúdi nők hagyományos ruhadarabját, nehogy megsértsék a szövetséges állam hagyománytisztelő lakóit.