Tovább keresik az elrabolt újságírót

Vágólapra másolva!
A pakisztáni rendőrség további rajtaütéseket tart, hogy megtalálják az elrabolt amerikai újságírót, Daniel Pearlt. Elrablója korábban úgy vélte: Pearl már halott.
Vágólapra másolva!

Az újságíró felesége meg nem született gyermekük életére könyörgött az elrablóknak: engedják szabadon férjét.

Ahmed Omar Szajed sejk, Daniel Pearl elrablásának első számú gyanúsítottja szerint az amerikai újságíró valószínűleg már halott. A 27 éves, brit születésű Szajed az ügyét tárgyaló pakisztáni bíróság előtt kijelentette, hogy ő rabolta el januárban a Wall Street Journal 38 éves tudósítóját.

A nyomozók szerint azonban semmi sem támasztja alá a sejk állítását, és mivel korábban azt mondta: Pearl él, tovább folytatják a kutatást.

Korábban:

Elrablója szerint már halott az amerikai tudósító

Könyvajánló:

A terror percei