Petritsch Karadzic és Mladic letartóztatását követeli

Vágólapra másolva!
Radovan Karadzic, a boszniai szerbek volt politikai, valamint Ratko Mladic volt katonai vezetőjének letartóztatását követelte a nemzetközi közösség boszniai főképviselője az Európai Unió külügyminisztereinek hétfői brüsszeli értekezlete alkalmával.
Vágólapra másolva!

Wolfgang Petritsch, az ENSZ boszniai főmegbízottja szerint azzal, hogy Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő bírái előtt áll Hágában, eljött az ideje Karadzic és Mladic letartóztatásának is. A politikus megérti, hogy a nyugati kormányok nem akarnak bajba keveredni egy elhamarkodott elfogási művelet miatt, amely nagyon veszélyes lehet, de szerinte van elég erő Boszniában a két ember kézre kerítéséhez.

Petritsch hangoztatta, hogy csak a két, háborús bűnök miatt körözött személy letartóztatásával lehet megértetni az emberekkel Boszniában és a térségben, hogy a nemzetközi közösség az igazság érvényre juttatásán és a jogállam előmozdításán munkálkodik.