Tanúskodna Milosevic mellett az orosz ex-kormányfő

Vágólapra másolva!
Kész megjelenni a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt és Milosevic mellett tanúskodni Primakov volt orosz kormányfő. Primakov szerint Milosevic szerepe korántsem olyan negatív, mint állítják. Az ex-miniszterelnököt még nem idézte be a Törvényszék.
Vágólapra másolva!

Jevgenyij Primakov volt orosz kormányfő hajlandó Slobodan Milosevicnek kedvező bizonyítékokat szolgáltatni a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Primakov a NATO 1999-es jugoszláviai légicsapás-sorozata idején Oroszország miniszterelnöke volt, kész tanúvallomást tenni arról, hogy milyen szerepet játszott Milosevic a boszniai és a koszovói válságban.

Az orosz politikus szerint Milosevic szerepe pozitív volt, nem pedig olyan negatív, amilyet a hágai perben megpróbálnak neki tulajdonítani. "Tanúsíthatom, hogy Milosevic milyen szerepet játszott azokban az eseményekben, amelyeknek közvetlenül én is részese voltam" - mondta Primakov, aki az orosz kereskedelmi kamara elnökeként egy finn kereskedelmi küldöttséget fogadott, s tulajdonképpen ebből az alkalomból nyilatkozott újságíróknak.

Primakov nem azért kíván tanúskodni, hogy bárkit is védelmébe vegyen - mondta -, hanem az ellen akar szót emelni, hogy egy bíróság rendkívüli politikai ítélőszékké váljon.

A volt orosz miniszterelnök már februárban is jelezte, hogy kész tanúskodni, de közölte, hogy erre hivatalosan még nem kérte fel a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló ENSZ-törvényszék.

Oroszország kitartóan támogatta Milosevicet a jugoszláviai NATO-csapások idején, de végül segített sikerre juttatni a jugoszláv fegyveres erők Koszovóból való kivonásáról kezdett tárgyalásokat is. Primakov a NATO-csapások megindulásakor éppen úton volt az Egyesült Államokba, ám a támadás hírére tiltakozása jeléül visszafordíttatta a repülőgépet és elhalasztotta amerikai látogatását.