Titokban tárgyalnak Jugoszlávia jövőjéről

A jugoszláv és a montenegrói legfelső politikai vezetés hétfő este a legnagyobb titoktartás mellett ismét tárgyalt a jugoszláv államszövetség jövőjéről. A belgrádi megbeszélésen részt vett Vojislav Kostunica jugoszláv elnök, Miroljub Labus külgazdasági kapcsolatokért felelős miniszterelnök-helyettes, Milo Djukanovic montenegrói elnök, Filip Vujanovic kormányfő és Miroslav Ivanisevic pénzügyminiszter.

A jugoszláv elnöki hivatal szűkszavú közleménye szerint a résztvevők megállapították, hogy milyen kérdésekben van lehetőség egyetértésre jutni, illetve milyen területen vannak még ellentétek a tárgyalófelek között a két jugoszláv tagköztársaság, Szerbia és Montenegró jövőjét illetően.

A megbeszélésekről tájékoztatják Javier Solanát, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét. Arra, hogy sor kerül a hétfői találkozóra, csak a nap folyamán derült fény, miután egy podgoricai lap kiszivárogtatta a hírt.

Legutóbb március 5-én találkozott a jugoszláv és montenegrói vezetés Podgoricában, de az akkori találkozóra csak utólag derült fény: a montenegrói elnöki hivatal tájékoztatott róla hasonló szófukarsággal. A szerb-montenegrói párbeszédről jóformán semmi konkrétumot nem lehet tudni.

Solana az EU-külügyminiszterek hétfői brüsszeli találkozóján annyit mondott, hogy Belgrád és Podgorica tárgyalásai "nagyon előrehaladott állapotban vannak". A Beta jugoszláv hírügynökség Brüsszelben úgy értesült, hogy kívánatos lenne, ha a tárgyalófelek még az EU március 15-i barcelonai csúcstalálkozója előtt nyélbe ütnék a végleges megállapodást. Zoran Djindjic szerb kormányfő ezzel szemben azt mondta a hírügynökségnek, hogy inkább március 20-ára, vagy a hónap végére várható az egyezség.

Hetekkel ezelőtt, amikor Solana hathatós közbenjárásával újraindultak a tárgyalások Jugoszlávia jövőjéről, számos találgatás és értesülés látott napvilágot a sajtóban arról, hogy a főképviselő milyen tervet javasolt az érintetteknek a szövetségi állam átalakításáról. Mind Brüsszelben, mind Belgrádban, mind pedig Podgoricában azonban egyértelművé tették, hogy tervek nincsenek, csak javaslatok, de azokról nem esik szó a nyilvánosság előtt, amíg nem jutottak egyetértésre.