Vágólapra másolva!
Milos Zeman cseh kormányfő cáfolta az Európai Unió bővítási biztosának bejelentését, miszerint a cseh kormány megvizsgálja a Benes-dekrétumok jogi státusát, és ha azok nem egyeztethetők össze az európai uniós joggal, kész arra, hogy változtatásokra kérje a törvényhozást. Günter Verheugen ezt az EU-parlament előtt jelentette be szerdán.
Vágólapra másolva!

A cseh kormány késznek mutatkozott arra, hogy változtatásokra kérje a cseh törvényhozókat, amennyiben kiderülne, hogy a Benes-dekrétumok nem egyeztethetők össze az európai uniós joggal. Erről Günter Verheugen, az Európai Unió bővítési biztosa számolt be szerdán az EU-parlament előtt. A cseh kormányfő ezt cáfolta.

"Ez természetesen nem igaz" - mondta Zeman szerdán délben cseh újságíróknak, majd hozzátette: "Amennyiben ez az idézet helyes, szeretném leszögezni, hogy a cseh kormány nem tervez semmiféle javaslatot a változásra. Nem tudom, honnan vette ezt Verheugen." A kormányfő megjegyezte, hogy két nap múlva Barcelonába utazik, ahol lehetősége lesz személyesen találkozni Verheugennel s tisztázni a dolgot.

Verheugen korábban elmondta, hogy, hogy a dekrétumok kisajátítási része ellentétben áll mind a mai cseh joggal, mind pedig az európai uniós joggal, éppen ezért elavult. A biztos szerint az EU-ban való együttélés szempontjából az a fontos, hogy a tulajdon visszaszármaztatásakor ne legyen semmiféle hátrányos megkülönböztetés.

A biztos megelégedéssel vette tudomásul, hogy az Európai Unió parlamentje független szakértői vélemény kialakítására adott megbízást a Benes-dekrétumok ügyében, és a cseh kormány is vizsgálja azok jogi státusát. Ezt szerinte maga az Európai Unió bizottsága is vizsgálja, de nemcsak jogi, hanem politikai és erkölcsi problémáról is szó van.

Libor Roucek cseh kormányszóvivő szerint Günter Verheugen Pavel Telicka cseh külügyi államtitkár egyik nyilatkozatát értelmezte. Roucek szerint a cseh félnek szándékában áll megvizsgálni, hogy a dekrétumoknak vannak-e jelenleg is még mindig jogi következményeik, és hogy a Cseh Köztársaság észlel-e még törvénykezésében esetleg olyan normákat, amelyek ellentétesek az emberi jogok mai felfogásával. A múltat nem tanulmányozzuk - mondta Roucek.

Milos Zeman kijelentette, hogy értesülései szerint Telicka nem úgy beszélt a Benes-dekrétumokról, ahogy azt Verheugen értelmezte. "Úgy tudom, hoigy Telicka úr semmi ilyesmit nem mondott" - hangsúlyozta Zeman.

A cseh ellenzék is meglepetéssel reagált Verheugen kijelentésére. "Ez a kijelentés megdöbbentett. Remélem, kiderül, hogy félreértésről van szó. Vagy az értesülés nem pontos, vagy Verheugen tévedett"- jelentette ki az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt árnyékkülügyminisztere, Jan Zahradil. Ugyanakkor felszólította Zemant, hogy azonnal reagáljon a Strasbourgban elhangzottakra. Hasonlóan nyilatkozott a kommunista párt, illetve a kereszténydemokrata néppárt képviselője is.

Korábban:

Az osztrák kancellár a Benes-dektérumok eltörlése mellett