Letartóztatták a szerb miniszterelnök-helyettest

Letartóztatta a jugoszláv katonai rendőrség Perisic szerb miniszterelnök-helyettest, aki a milosevici időszakban, egészen 1998 őszén bekövetkezett felmentéséig a jugoszláv hadsereg vezérkari főnöke volt. A letartóztatás okát egyelőre nem árulták el.

A jugoszláv katonai rendőrség letartóztatta Momcilo Perisic szerb miniszterelnök-helyettest, volt vezérkari főnököt - közölte pénteken a politikus kabinetfőnöke az AFP-vel. Nebojsa Mandic a hírügynökségnek telefonon elmondta, hogy Perisicet péntekre virradó éjszaka, Belgrádban vette őrizetbe a katonai rendőrség. A kabinetfőnök egyéb részleteket nem ismer, ő maga is a hadseregtől vár tájékoztatást.

A jugoszláv hadsereg tájékoztatási szolgálata a hírügynökség telefonos megkeresésére nem erősítette meg, de nem is cáfolta Perisic letartóztatásának hírét. Előzőleg a kormányzó DOS pártszövetség egyik - neve elhallgatását kérő - magas rangú tisztségviselője az AFP-nek már beszámolt Perisic őrizetbe vételéről, de nem ismerte az intézkedés okát.

Perisic a DOS egyik tagpártjának, a Demokratikus Szerbiáért Mozgalomnak (PDS) az elnöke. A milosevici időszakban, egészen 1998 őszén bekövetkezett felmentéséig a jugoszláv hadsereg vezérkari főnöke volt. A milosevici kormányzat 2000 végi bukása után, tavaly januárban szerb miniszterelnök-helyettessé nevezték ki.