Milosevic mellett tüntettek a NATO-bombázások évfordulóján

Vágólapra másolva!
Slobodan Milosevic több ezer híve tüntetett Belgrádban, a NATO-bombázások megkezdésének harmadik évfordulóján. Eközben Szerbia szerte emlékeztek az áldozatokra.
Vágólapra másolva!

A volt jugoszláv elnök, Slobodan Milosevic több ezer híve tüntetett Belgrádban, a NATO-bombázások megkezdésének harmadik évfordulóján. A demonstrálók NATO-ellenes plakátokkal vonultak fel - írja a BBC.

Szerbia templomaiban emlékmisét tartottak a megemlékezés napján. Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök részt vett a Szent Márk templomban tartott misén, melyen részvétét fejezte ki az elhunytak családtagjainak.

Kostunica nyilatkozatában elmondta: az akkori hatalom "elkerülhette volna, és el is kellett volna kerülnie az összecsapást a világ legerősebb katonai szövetségével, és ezért felelősség terheli még most is".

A NATO tagországai három évvel ezelőtt kezdték meg a Jugoszlávia elleni légicsapásokat. Az 1999. március 24-én kezdődő bombázások 11 hétig tartottak, és a becslések szerint 1200-2500 ember veszíthette életét - emlékeztet a B92 Rádió. A 11 hétig tartó bombázások után a Jugoszláv Katonaság egységei kivonultak Koszovó területéről, az ENSZ határozata értelmében pedig bevonultak a nemzetközi katonai erők. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint azóta mintegy 200 000 szerb és roma hagyta el a tartományt, és mintegy 800 000 menekült albán tért vissza Koszovóba.

Nem hiányzik a könyvtárából?