Elhagyták a brazil földnélküliek az államelnök birtokát

Vágólapra másolva!
A kormányzati ígéretek hatására kivonultak a brazil államfő birtokáról azok a földnélküli parsztok, akik földet követelve foglalták el korábban. A parasztok vezetőit megbilincselték.
Vágólapra másolva!

Elhagyta a brazil államelnök, Fernando Cardoso családi birtokát az a több száz paraszt, akik földet követelve foglalták el azt korábban. A tüntetők azért engedtek, mivel a kormány beleegyezett abba, hogy meghallgatja a követeléseiket, amelyben több földet és agrárhitelek szerepeltek.

Annak ellenére, hogy békésen zajlott a birtok elhagyása, 16 parasztvezért, akik azért maradtak ott, hogy tárgyaljanak a kormánnyal a birtok főépületében, megbilincselték és rendőrségi furgonban a fővárosba szállítottak. - mondták a szemtanúk.

Az elfoglalt birtokhoz a rendőrség mellett katonai egységeket is vezényeltek, a földfoglalók tettét pedig a kormányzat terrorcselekménynek minősítette.

korábban:

Brazil földfoglalók az államelnök birtokán