<P class="MsoNormal">Csonka lesz az Arab-csúcs

Vágólapra másolva!
A közel-keleti válság arab kulcsszereplői közül többen is távol maradnak a szerdán kezdődő bejrúti arab csúcsértekezlettől. Legutóbb második Abdalláh jordán király jelentette be, hogy nem utazik el a libanoni fővárosba. Korábban Mubarak egyiptomi elnök, és Jasszer Arafat is közölte, hogy nem vesz részt a tanácskozásokon.
Vágólapra másolva!

Arafat azért mondta vissza részvételét, mert az Izraeli kormány csak akkor engedte volna el, ha teljesíti feltételeiket, vagyis felszólítja a palesztinokat az Izrael elleni fegyveres akciók beszüntetésére. A palesztin vezető kedden úgy döntött, politikai rendezés nélkül nem hajlandó a tűzszünetre, így inkább nem megy el az arab csúcsra.

Az arab Liga hivatalos képviselője azt nyilatkozta, hogy Mubarak és II. Abdalláh biztonsági okok miatt nem megy el a bejrúti csúcsra. A jordán külügyminiszter cáfolta azokat az értesüléseket, hogy uralkodója politikai okok miatt maradna távol a tanácskozásról - jelentette a Haaretz című izraeli lap internetes kiadása.

A bejrúti tanácskozáson az arab államok vezetői megvitatják azt a szaúdi elképzelést, hogy ha Izrael és a palesztinok között békemegállapodás jön létre, akkor az arab országoknak teljes értékű diplomáciai kapcsolatra kellene lépniük Izraellel.

Izraelben közben folytatódnak az erőszakos cselekmények. Kedden két külföldi megfigyelőt lőttek le ismeretlen fegyveresek. Szerdán pedig két palesztint öltek meg izraeli katonák.

Korábban: