Belgrád koszovói albánok megbüntetését követeli

A szerb igazságügyi miniszter pénteken nyílt levélben szólította fel az ENSZ Biztonsági Tanácsát, Washingtont és a hágai Nemzetközi Törvényszéket: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a bíróság vádat emeljen 265 olyan koszovói albán személy ellen, aki súlyosabb bűncselekményeket követett el Koszovóban.

Vladan Batic igazságügyi miniszter az ENSZ BT elnöki tisztét ellátó Peter Kolbynak, Colin Powell amerikai külügyminiszternek és Claude Jordának, a hágai bíróság elnökének küldött levelében emlékeztet arra, hogy a törvényszék tavaly, október elején Belgrádtól terjedelmes dokumentációt kapott, amely "cáfolhatatlanul bizonyítja az említett személyek, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) terroristáinak bűnösségét".

Batic a terroristák közé sorolta Hasim Thaqi és Ramus Haradinaj parlamenti pártvezetőket, valamint Agim Cekut, a Koszovói Védelmi Hadtest (TMK) parancsnokát. Az igazságügyi miniszter írása szerint ezek a személyek igen súlyos bűncselekményeket: gyilkosságokat, nemi erőszakot és emberrablásokat követtek el. Belgrád tavaly október elején mintegy négyezer fényképpel ellátott negyvenezer oldalas dokumentációt adott át Hágának az említett személyek által elkövetett a bűncselekményekről. Azóta már fél év telt el, de a törvényszék egyikük ellen sem emelt semmilyen vádat.

Batic szerint Koszovóban jelenleg is történnek bűncselekmények szerbek ellen.