<P class="MsoNormal">Merénylet egy hindu templom ellen

Vágólapra másolva!
Feltehetően muzulmán fegyveresek támadtak rá egy indiai hindu templomra. A támadásban 10 ember meghalt, 19 megsebesült.
Vágólapra másolva!

Tíz ember meghalt, és 19 megsérült, amikor ismeretlen fegyveresek rátámadtak egy hindu templomra Indiában. Feltehetően iszlám szélsőséges fegyveresek követték el a merényletet Dzsammuban, India Dzsammu és Kasmír államának téli fővárosában. Még senki sem jelentkezett elkövetőként, de a rendőrség muzulmán szakadárokat gyanúsít.

Az ismeretlen merénylők több kézigránátot felrobbantottak a Dzsammu forgalmas bevásárlónegyedében magasló templom előtt, majd egyikük belépett a templomba, és tűzharcba bocsátkozott a szentély biztonsági őreivel. Ez a támadó meghalt a tűzpárbajban, egy másik pedig még mielőtt beléphetett volna a templomba, életét vesztette.

Négy rendőr is van a halálos áldozatok között. Nem zárható ki, hogy az áldozatok tényleges száma nagyobb az első jelentésben közöltnél. A hadsereg röviddel a merénylet után lezárta a környéket, s a rendőrség keresi a támadók elmenekült cinkosát, aki egy furgonon a helyszínre szállította a két fegyverest.

Több tucat szélsőséges muzulmán szervezet harcol 1989 óta az India és Pakisztán között vitatott Kasmír indiai részén a terület függetlenségéért. India a szomszédos Pakisztánt vádolja a lázadás életben tartásával - a szakadárok kiképzésével, felfegyverzésével és pénzelésével. A pakisztáni kormány tagadja, hogy tevőlegesen segítené a szeparatista csoportokat, de nyíltan megvallja rokonszenvét e mozgalmak iránt, és újra meg újra erkölcsi támogatásáról biztosítja az indiai fennhatóság ellen harcoló fegyveres csoportokat.

Nem hiányzik a könyvtárából?