Április 9-én lesz a brit Anyakirályné temetési szertartása

Április 9-én, kedden a londoni Westminster apátságban kerül sor a szombaton 101 éves korában elhunyt Erzsébet királyné - II. Erzsébet brit uralkodó édesanyja - temetési szertartására. Az Anyakirályné koporsóját kedden előbb a St. Jame's palotába, majd pénteken a Westminster Hallba szállítják, ahol Nagy-Britannia polgárai négy napon át róhatják le kegyeletüket Erzsébet királyné előtt. Az Anyakirályné végső nyughelye Windsorban, a Szent György kápolnában, férje VI. György mellett lesz.

A Buckingham-palota vasárnapi közleménye szerint Erzsébet királyné koporsóját kedden szállítják Windsorból Londonba, ahol a St. James’s palota királynői kápolnájában ravatalozzák fel. Itt vehetnek tőle búcsút a királyi család közeli barátai, az udvar személyzetének tagjai. Pénteken állami tiszteletadás keretében a parlament Westminster Halljába szállítják át az anyakirálynő lobogójával díszített koporsót. Nagy-Britannia polgárai négy napon át róhatják le kegyeletüket az elhunyt előtt ugyanazon a helyen, ahol annak idején, 1952-ben elhunyt férjétől, VI. György királytól vettek búcsút.

Az állami ravatalozás után kedden 11 óra 30 perckor a Westminster apátságban kerül sor a temetési szertartásra. A koporsót Windsorba szállítják, ahol a Szent György kápolna kriptájában férje, VI. György és kisebbik leánya, a februárban elhunyt Margit hercegnő mellé helyezik végső nyugalomra.

Vasárnap a húsvéti istentiszteleteken külön imát mondták az anyakirályné emlékére. A Canterbury székesegyházban Sir George Carey, Canterbury érseke húsvét vasárnapi igehirdetésében hálát mondott az anyakirálynő életéért. "Gondolataink, imáink ezen a reggelen a királyi családdal vannak, különösen a királynővel, aki hetek alatt veszítette el testvérét és szeretett szülőjét" - hangoztatta. A londoni Szent Pál székesegyházban a vasárnapi harangzúgás az elhunytra emlékeztetett.

A királyi család külföldön lévő tagjai, Károly walesi herceg és fiai, valamint András yorki herceg és gyermekei vasárnap visszaérkeztek Windsorba, ahol este közös családi imára gyűlnek össze a Mindenszentek kápolnában Erzsébet királyné koporsójánál.

A királyi rezidenciáknál reggel óta ezrek sorakoznak, hogy a megnyitott részvétkönyvekbe való bejegyzésekkel emlékezzenek a 101 éves anyakirálynéra. Erzsébet királyné több ezer tisztelője, gyászoló barátja reggel óta virágcsokrokkal, búcsúlevelekkel halmozta el a londoni Clarence House, az anyakirályné hivatalos rezidenciája bejáratát.

A brit kormány a királyi családdal egyetértésben javasolja, hogy a színházakban és mozikban egyperces néma csenddel, vagy a nemzeti himnusz eléneklésével emlékezzenek az Anyakirálynőre. Az iskolai tanítás nem szünetel majd a temetési szertartás ideje alatt, és minden iskolában kivetítőket állítanak fel, hogy a diákok is figyelemmel követhessék a temetést. A sport-rendezvényeket is megtartják, de a játékosok gyászkarszalaggal lépnek pályára.

Korábban:

Meghalt a brit anyakirályné 
(2002. március 30.)