Újjáalakult az izraeli biztonsági kabinet

Vágólapra másolva!
Az izraeli miniszterelnöki hivatal kedden bejelentette a biztonsági belső kabinet feloszlatását. A belső kabinet munkájában eddig Ariel Saron miniszterelnök mellett Simon Peresz külügyminiszter és Benjamin Ben Eliezer védelmi miniszter - mindkettő a Munkapárt tagja - vett részt.
Vágólapra másolva!

A biztonsági kabinet feloszlatását az izraeli miniszterelnöki hivatal hozta nyilvánosságra. Ez a grémium hozta eddig a legfontosabb biztonsági és politikai döntéseket. Az AFP jelentése szerint már meg is alakult az új összetételű biztonsági kabinet. Ebben a koalícióban képviselt valamennyi párt helyet kap. Saron hétfőn kérte a törvényhozást, járuljon hozzá, hogy két további párt csatlakozzék az általa vezetett nagykoalícióhoz. A Nemzeti Vallásos Pártnak öt, a Gesernek két képviselője van, csatlakozásukkal a Saront támogató képviselők többségbe kerültek.