Izrael nem akadályozza a Powell és Arafat találkozót

Izrael nem akadályozza meg, hogy Colin Powell amerikai külügyminiszter találkozzon Jasszer Arafat palesztin elnökkel a hét második felében esedékes közel-keleti körútján. Ezt Benjámin Ben-Eliezer izraeli védelmi miniszter közölte szerdán, amikor Ariel Saron izraeli kormányfő kíséretében látogatást tett a ciszjordániai Dzsenín körzetében állomásozó izraeli katonáknál.

Az izraeli hadsereg március 29. óta rámalláhi hivatalában tartja körülzárva Arafatot, hogy a palesztin városok ellen indított offenzívája részeként megpróbálja elszigetelni a palesztin elnököt. Az offenzívát Izrael-ellenes öngyilkos merényletekre válaszul indította meg az izraeli haderő. Ben-Eliezer a csapatlátogatás során újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy ha Powell találkozni kíván Arafattal, Izrael nem akadályozza meg a megbeszélés létrejöttét.

A Reuters által idézett izraeli politikai forrás szerint már zajlanak az előkészületek egy szombaton Rámalláhban tartandó Powell-Arafat találkozó megrendezésére. Az amerikai külügyminiszter szerdán Madridban tartózkodott, és csütörtökön kezdi meg közel-keleti körútját; először Ammánba, majd Jeruzsálembe utazik. Powell a spanyol fővárosban hangsúlyozta: az izraeli-palesztin tűzszünet szempontjából fontosnak tartja, hogy találkozzon a palesztin elnökkel, mert - mint mondta - Arafat a palesztin nép vezetője. Szaeb Erakat palesztin főtárgyaló szerdán közölte, hogy legalább 500 palesztin vesztette életét az izraeli hadművelet március 29-i kezdete óta. Erakat nem részletezte, hogy mire alapozza a halálos áldozatok ilyen magas számát. Az izraeli hadsereg a héten legalább 200 palesztin halálos áldozatról számolt be, megjegyezve, hogy többségük az izraeli erőkkel szembeszálló palesztin fegyveres volt.