Srebrenica miatt mondott le a kormány Hollandiában

Vágólapra másolva!
Válságértekezlet után mondott le a holland kormány. A kabinet megtárgyalta azt a jelentést, amely megállapította, hogy a helyszínen tartózkodó kéksisakosok nem akadáályozták meg a srebrenicai mészárlást.
Vágólapra másolva!

Lemondott a holland kormány, miután válságülésen a srebrenicai jelentést tárgyalta meg. A múlt héten nyilvánosságra hozott jelentés elítélte a holland kormányt, mert a helyszínen tartózkodó holland békefenntartók nem akadályozták meg a boszniai háború legszörnyűbb mészárlását - írta az MTI. A hírt Wim Kok miniszterelnök kedden kora délután jelentette be Hágában.

A Bosznia keleti részén lévő várost 1995-ben foglalta el a boszniai szerb hadsereg (VRS). A szerb fegyveresek - a helyszínen tartózkodó Ratko Mladic, a VRS parancsnoka ígérete ellenére - a nőket, gyerekeket és időseket elválasztották a katonakorú férfiaktól. A férfiakat ezután módszeresen lemészárolták.

Mladic ellen a hágai Nemzetközi Törvényszék ügyészsége nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. Feltételezések szerint Szerbia területén bújkál, és a közelmúltig a jugoszláv hadsereg védelmét élvezte.

A város eleste után Srebrenica lakosai a településen állomásozó holland békefenntartóktól kértek menedéket, ám a kéksisakosok megtagadták tőlük a segítséget.

Feltételezések szerint mintegy 7 000 személyt végeztek ki a VRS tagjai.

A boszniai szerb csapatok helyettes parancsnokát a hágai Nemzetközi Törvényszék 46 év börtönre ítélte népírtás miatt.

A holland politikai válságot az robbantotta ki, hogy Jan Pronk lakásügyi, tervezési és környezetvédelmi miniszter, valamint Frank De Grave védelmi miniszter közölte a kormányfővel, hogy lemond.

A kormány lemondása előrehozza az idén esedékes parlamenti választásokat. A koalíció vezető ereje, a Munkapárt helyzetét nemcsak a nagytekintélyű kormányfő visszavonulási szándéka nehezíti, hanem komoly erjedés indult meg a belpolitikában is. A legutóbbi helyhatósági választásokon Rotterdamban látványosan előretört a Élhető Hollandia neű radikális jobboldali párt, amelyik megszerezte a szavazatok harmadát Hollandia második városában.

A párt és vezére, Pim Fortuyn szociológus ugyanúgy az Európán kívülről érkező bevándorlás leállítását tűzte zászlajára, mint számos más új jobboldali párt szerte Nyugat-Európában.

Korábban:

Krstic 46 évet kapott népirtás miatt [2001. augusztus 2.]

Krsztic Mladicra hárítja a felelősséget a srebrenicai mészárlásért [2000. október 20.]

Az ENSZ rosszul tette, hogy nem avatkozott be a boszniai háborúba [1999. november 16.]

Krstic tábornok elfogása - srebrenicai felelősség [1998. december 2.]