Hat vádlott feladja magát Jugoszláviában

Vágólapra másolva!
Belgrádban a hágai Törvényszék hat vádlottja jelezte, hogy kész önként a bíróság elé állni. A szerbiai kormány három napos ultimátumot adott a huszonnégy vádlottnak. A határidő lejárt, és kiadatási eljárás indulhat azok ellen, aki nem adták fel magukat.
Vágólapra másolva!

Amennyiben a megbeszélt időben megjelennek a Törvényszék előtt, a jugoszláv és a szerb kormány kezeskedik értük a törvényszéknél, hogy szabadlábon védekezhessenek. A kormány állja a hágai út és jogi védelmük költségeit is.

Az igazságügyi minisztérium szerdán továbbítja az illetékes bíróságnak azon 17 személy vádiratát, akik nem jelezték, hogy feladják magukat.