Venezuela szerint Amerika támogatta a puccsistákat

Vágólapra másolva!
A Chávez elleni államcsíny idején amerikai katonák voltak a puccsiták környezetében, állítja a caracasi vizsgálóbizottság. Az USA tagadja a vádakat.
Vágólapra másolva!

James Rodgers alezredest is kapcsolatba hozták a puccsistákkal. Ezt követően mind az Egyesült Államok caracasi nagykövetsége, mind pedig a washingtoni kormány vitatta, hogy katonáiknak bármi közük lenne a puccskísérlethez.

A nyomozás során több venezuelai katonatiszt is megerősítette, hogy két amerikai katonatiszt is jelen volt Fort Tiunában, az ország legfontosabb katonai támaszpontján, ami arra enged következtetni, hogy az elnök megbuktatására szőtt tervek az Egyesült Államok teljes támogatását élvezték.

Richard Boucher amerikai külügyi szóvivő szerint kivizsgálták a vádakat, és ennek alapján kiderült: a válság idején hivatalos amerikai személyiség nem volt a helyszínen. Boucher szerint "a két tiszt ugyan autójában Fort Tiuna környékén tartózkodott, de ki sem szálltak kocsijukból, kivéve akkor, amikor utána akartak nézni annak, mi történt".

Korábban:

Chávez visszatért a hatalomba [2002. április 14.]