Felszólította a Gázában élő palesztin tizenéveseket a Hamasz palesztin szervezet, hogy ne próbáljanak beszivárogni zsidó telepekre, ne áldozzák fel életüket. Eközben izraeli csapatok behatoltak Hebronba, ahol tűzpárbaj tört ki.

A Hamasz szélsőséges palesztin szervezet - tőle meglepő módon - arra szólította fel a Gázában élő palesztin tizenéveseket, hogy ne próbáljanak meg beszivárogni zsidó telepekre, "ne áldozzák fel értékes életüket".

A Hamasz szerdán adta ki ezt a felhívást, egy nappal az után, hogy izraeli katonák agyonlőttek három - tizennégy év körüli - palesztin fiút, akik megpróbáltak behatolni a Gázai övezet középső részén található Necarim zsidó telepre.

Izraeli behatolás Hebronba

Eközben harckocsik és páncélozott járművek támogatásával izraeli csapatok hatoltak be csütörtök hajnalban Hebron északnyugati részébe, ahol palesztin gyanúsítottak után kutatva házkutatásokat hajtanak végre. Hebron az egyetlen nagy ciszjordániai város, amelyet Izrael nem szállt meg a március 29-én kezdődött, Védőpajzs fedőnevű hadművelete során.

Palesztin szemtanúk beszámolója szerint kéttucatnyi jármű fedezte az izraeli katonákat, akik egy kilométer mélységben vonultak be az egyetem közelében fekvő területre. A bevonulást rövid tűzpárbaj követte.

Palesztin biztonsági források az akcióban részt vevő izraeli katonák viszonylag csekély számából - kétszáz körüli - azt a következtetést vonták le, hogy a hadműveletnek célja valószínűleg nem a térség tartós megszállása. Az izraeli hadsereg továbbra sem hajlandó kommentálni az eseményeket.

Izrael 1997-ben adta át a mintegy százezer lakost számláló Hebron területének 80 százalékát palesztin fennhatóság alá. Az izraeli hadsereg tartja ellenőrzése alatt a város területének fennmaradó húsz százalékát, ahol mintegy 450 zsidó telepes él húszezer palesztintól körülvéve.

Az izraeli hadsereg csütörtök hajnali akciója során egy fegyveres palesztin vesztette életét a palesztin autonómia fennhatósága alá tartozó ciszjordániai város utcáin vívott tűzpárbajban. Négy további palesztin megsebesült - közölték szemtanúk.

Egyezség a Születés templománál

A betlehemi Születés temploma körül enyhülni látszik a válsághelyzet, bár az ostromállapot továbbra is fennáll. Az izraeli hadsereg jelentése szerint a templomba behúzódott palesztin fegyveresek beleegyeztek abba, hogy kiadják két agyonlőtt társuk holttestét és elengedjenek 10-15 kiskorút.

A Születés templomába április 2-án bezárkózott palesztin fegyveresek most első alkalommal egyeztek bele abba, hogy jelentős számú civilt elengedjenek. A fegyvereseken kívül, akik között az izraeliek terroristákat sejtenek, ferences szerzetesek és civilek is vannak a körülzárt templomban, amely a keresztény hagyomány szerint Jézus születésének helyén áll.

Az ENSZ BT. előtt egy újabb határozattervezet

Szíria újabb határozattervezetet terjesztett szerdán a Biztonsági Tanács elé, amelyben követeli, hogy Izrael azonnal szüntesse meg Jasszer Arafat palesztin elnök rámalláhi főhadiszállásának és a betlehemi Születés templomának ostromát.

A Biztonsági Tanács szerda este huszonnégy óra leforgása alatt másodszor és ezúttal is Szíria kérésére ült össze rendkívüli ülésre, hogy áttekintse a közel-keleti helyzetet. A tervezet megvitatása után a testület úgy döntött, hogy csütörtökre halasztja a szavazást, és megvárja annak az egyeztetésnek az eredményét, amelyet a világszervezet és Izrael küldöttsége folytat a nap folyamán.

A Szíria által beterjesztett határozattervezet szerint a Biztonsági Tanács arra is felszólítaná az izraeli kormányt és a Palesztin Hatóságot, hogy működjön teljes mértékben együtt az ENSZ tényfeltáró bizottságával.

Az ENSZ tényfeltáró bizottsága arra készül, hogy már szombaton a Közel-Keletre utazzon. Az azonban nem világos, hogy az izraeli kormány, amely az út elhalasztását kérte, engedélyezi-e a bizottságnak a helyszíni vizsgálódást.

A szíriai határozattervezetet Washington vétója fenyegeti, ugyanis az Egyesült Államok nem akarja, hogy a Biztonsági Tanács "összekuszálja" a helyzetet - értesült az AFP amerikai diplomáciai forrásokból.

Korábban:

Izrael: nem a dzseníni vizsgálóbizottságra

Nem hiányzik a könyvtárából?

Ian V. Hogg: Az izraeli hadigépezet

Martin Gilber: Izrael története