Chirac győzelmét valószínűsítik a közvéleménykutatók

Vágólapra másolva!
A sokkoló eredményű első forduló után először közöltek közvélemény-kutatási adatokat a francia lapok. Felmérések szerint Chirac jelenlegi elnök vezet a szélsőjobboldali jelölt, Le Pennel szemben. A francia munkaadók katasztrofálisnak tartják a Nemzeti Front jelöltjének gazdasági programját.
Vágólapra másolva!

A Le Figaro a francia elnökválasztás első fordulója után először közölt felmérést a jövő vasárnapi forduló valószínűsíthető erőviszonyairól. Az Ipsos intézet a hét végén mért választói szándékok alapján 78:22 arányú fölényt regisztrált Jacques Chirac oldalán a Nemzeti Front (FN) jelöltjével, Jean-Marie Le Pennel szemben.

Azt első fordulós kudarcuk után a közvélemény-kutató intézetek a hallgatásba menekültek, öt napon keresztül nem jelentek meg újabb hangulatjelző mérési eredmények. Az első adatközlésre a CSA intézet vállalkozott: a Le Parisien szombati számában 81:19 arányú győzelmet jósolt Chiracnak Le Pennel szemben.

A Le Figaróban ismertetett Ipsos-jelentés megerősíteni látszik azt a tendenciát, miszerint a parlamenti baloldal Chirac mögé sorakozik fel. A Figaro-elemzés szerint a második forduló kulcsa a nemzetgyűlésben képviselt baloldali pártok kezében van, amelyeknek most, az V. köztársaság politikai történetében példátlan helyzetben 180 fokos fordulatot kell végrehajtaniuk.

A szélsőjobb előretörése elé csak akkor tudnak "republikánus gátat" emelni, ha tömegesen szavaznak eddig hevesen támadott politikai ellenfelükre, Chiracra. Ennek megvannak a kockázatai és kiszámíthatatlan tényezői a baloldali táborban, amely már a júniusi törvényhozási választásokra készül - vélekedik a vezető konzervatív lap.

Politológusok szerint nem kizárt, hogy Le Pen 20 százalék fölötti eredményt is elérhet, amennyiben a baloldal és főleg a trockista szélsőbal szavazói érvénytelen voksokkal nyilvánítanak véleményt: ez Chirac térfelén hiányként, a lepenista oldalon viszont aránymódosító tényezőként jelentkezhet.

A "pluralista baloldal" szavazói körében a hét végi 100-200 ezres Le Pen-ellenes mozgósítások hatására is feltehetően nő a részvételi hajlandóság. A Figaro szerint Le Pen a második fordulóban nem számíthat az első menetben rá voksolók maradéktalan kitartására: az Ipsos-jelentés a FN-vezér szavazóinak 7 százalékánál regisztrálta, hogy felül akarja vizsgálni korábbi döntését.

A Libération hétfői vezércikkében létfontosságúnak nyilvánítja a baloldali választói akaratnyilvánítást. Amikor a demokrácia a választások tétje, a baloldalnak a távolmaradás helyett a Le Pen-ellenes referendum motorjaként tömeges részvételével kell a hatalom bástyáin kívülre szorítania a szélsőjobboldal erőit - írja a liberális újság. A júniusi parlamenti választások arányainak kialakítása csak ezután kerülhet napirendre, s ehhez elengedhetetlen az első fordulóból kiesett baloldal kudarcának elemző vizsgálata.

Munkáltatók Le Pen programjáról

Gazdasági katasztrófát és pénzügyi válságot okozna Franciaországban Le Pen szélsőjobboldali elnökjelölt elszigetelődést célzó gazdasági programjának megvalósítása - állítja a francia munkáltatók szövetsége (MEDEF).

Ernest-Antoine Seilliére, a legnagyobb francia munkaadói érdekképviselet elnöke - szakítva azzal a hagyománnyal, hogy a szövetség nem kommentálja az egyes elnökjelöltek gazdasági programját - kijelentette: Le Pen gazdaságpolitikája "meredek gazdasági visszaesést, rohamosan növekvő munkanélküliséget, példátlan pénzügyi válságot, inflációt, széles körű elszegényedést okozna".

Seilliére szerint ha Le Pen kivezetné Franciaországot az euróövezetből, a bármilyen formában ismét életre keltett frank többször leértékelődne.

Nyilatkozata szerint "az elszigetelődés és a protekcionizmus példátlan hanyatlást okozna egy olyan világban, amelyben mindenhol a szabadság, a nyíltság és a kereskedelem éleszti újjá a növekedést".