Megvédi magát Irak Aziz szerint

Vágólapra másolva!
Irak kész mielőbb fogadni az ENSZ fegyverkezési szakértőit, mondta Tárik Aziz. Az iraki miniszterelnök-helyettes szerint Irak megvédené magát az Egyesült Államok támadásától.
Vágólapra másolva!

Aziz szerint országa készen áll arra, hogy az Egyesült Államok támadása esetén megvédje magát: "úgy tűnik, Washington nagyarányú agresszióra készül Irak ellen, és újabb bűnt akar elkövetni, mint ahogyan azt már megtette 1991-ben".

A The New York Times vasárnap arról írt, hogy az USA nagyobb légicsapás-sorozatra és szárazföldi akcióra készül Irak ellen. A lap szerint a támadást jövő év elején indítanák és a hadművelet célja Szaddám Huszein hatalomból való eltávolítása.

Ari Fleischer, a Fehér Ház szóvivője korábban jelezte: George W. Bush több lehetőségen is gondolkodik, döntést azonban még nem hozott.

Korábban:

Bagdad békülne Kuvaittal [2002. március 27.]