Al-Kaida szimpatizáns tisztviselőt tartóztattak le Chicagóban

Vágólapra másolva!
Chicagóban kedden letartóztatták egy muzulmán jótékonysági szervezet felelős tisztségviselőjét. Az amerikai szövetségi nyomozó hivatal (FBI) bejelentése szerint az illetőt hamis tanúzással, valamint azzal vádolják, hogy tíz éve kapcsolatban áll az Oszama bin Laden vezette al-Kaida szervezettel.
Vágólapra másolva!

Az Önkéntes Nemzetközi Alapítvány 39 éves vezetőjét chicagói kertvárosi otthonában tartóztatták le. A városi főügyészi hivatal úgy pontosította az Enaan Arnaut elleni vádat, hogy hazudott a szövetségi igazságszolgáltatásnak, amikor nemzetközi terrorszervezetekhez fűződő kapcsolatairól tett tanúvallomást. A szíriai születésű amerikai állampolgárt várhatóan még a nap folyamán szövetségi törvényszék elé állítják.