Feltételezett al-Kaida-tagokat öltek meg Afganisztánban

Vágólapra másolva!
Afganisztán keleti részén négy feltételezett al-Kaida-tagot öltek meg a hétfői és keddi tűzpárbajban. A most kirobbant összecsapások ugyanott történtek, ahol az Anakonda Hadművelet zajlott.
Vágólapra másolva!

Négy feltételezett al-Kaida-harcost öltek meg az Afganisztánban harcoló szövetséges erők, a hétfőn és kedd hajnalban kirobbant tűzpárbajokban. A pakisztáni határ közelében történt összecsapásokban a szövetségesek katonái közül nem sérült meg senki - közölte Franklin Hagenbeck vezérőrnagy, az amerikai erők parancsnoka.

A mostani összecsapások ugyanúgy az ország keleti régiójában voltak, mint a márciusban zajlott Anakonda Hadműveletet. Az amerikai, brit és afgán katonák folytatják az al-Kaida-tagok és tálib harcosok utáni kutatást, és átfésülik az Afganisztán keleti részén lévő nyers terepet.

Mialatt a szövetséges erők járőrőznek az ország keleti részén, eközben súlyos harcok dúlnak a rivális hadurak között. Az ilyen összecsapásoknak folyamatosan vannak áldozatai. Gardezben három civil meghalt legutóbb egy rakétatámadásban, és további hárman megsérültek. Eddig már körülbelül 28 ember halt meg az itt folyó harcokban - jelenti az AP.