Chirac nyerte a francia elnökválasztást

Vágólapra másolva!
Jacques Chirac nagy többséggel nyerte meg a francia elnökválasztások második fordulóját. Ellenfele, a szélsőjobboldali Le Pen nagy arányú vereséget szenvedett. A választási részvétel meghaladta a 80 százalékot. Az első forduló eredményét követő kéthetes feszültség után vasárnap este népes örömünnep vette kezdetét Párizsban.
Vágólapra másolva!

Franciaországban elsöprő többséggel nyerte el második elnöki mandátumát Jacques Chirac a vasárnapi választási fordulón. Szélsőjobboldali ellenfele, Jean-Marie Le Pen nagy arányú vereséget szenvedett.

A belügyminisztérium által kora hajnalban közzétett összesített végeredmény szerint (melyben a tengerentúli területek adatai még nem szerepelnek) a 69 éves államfő a szavazatok 81,96 százalékát kapta, 73 éves riválisa, Le Pen 18,04-os eredménnyel kénytelen beérni.

Jacques Chirac győzelme után
Fotó: EPA

A közvetlen és általános elnökválasztás 1962-es bevezetése óta még egyetlen francia államfőt sem emeltek hivatalába ilyen kiugróan magas szavazataránnyal, aminek értékét csak növeli, hogy a választási részvétel meghaladta a 80 százalékot. A két héttel korábbi fordulóhoz képest 10 százalékkal gyarapodott az urnáknál véleményt nyilvánító állampolgárok száma.

Le Pen elismerte kudarcát, bár úgy értékelte, hogy az "Franciaország reményeinek fájdalmas veresége", s közölte, hogy a júniusi törvényhozási választásokon maga fogja pártját "harcba vezetni". Hozzáfűzte azonban, azt is, hogy személyesen nem indul a mandátumokért folyó versengésben.

A példátlanul magas és egyirányú szavazás értékeléséről már vasárnap este kitört a vita a francia politikai elit ellentétes táborai között. A jobboldal nem tagadja, hogy jelöltjét a baloldal tömegesen támogatta. A baloldal kiemeli, hogy a kivételes történelmi helyzetben nem egy személyt, nem egy programot, a köztársaság értékeit támogatta. Az elnöknek tudomásul kell vennie, hogy felhatalmazását nem a jobboldal képviseletére, hanem a demokrácia megvédelmezésére kapta.

A köztársaság újraválasztott elnöke már vasárnap este bejelentette, hogy haladéktalanul új kormányt állít fel, s annak első rendű feladatául szabja a közbiztonság helyreállítását.

A kéthetes feszültség után vasárnap este népes örömünnep vette kezdetét Párizsban. A République téren a konzervatív tábor mámoros hívei éljenezték elnöküket, a baloldali tömegek a Bastille teret lepték el.

Korábban:

Chirac elsöprő győzelmet aratott