Párizs szerint az al-Kaida csapott le Pakisztánban

Vágólapra másolva!
A francia hatóságok szerint az al-Kaida követte el a pakisztáni merényletet azért, mert Párizs részt vállalt a terrorizmus elleni hadjáratban. Nem zárják ki azonban azt sem, hogy Musarraf tábornok rendszerét akarják destabilizálni a merénylők. Az áldozatok többsége francia volt.
Vágólapra másolva!

A merénylet 14 áldozata közül 11 francia állampolgár volt. Az áldozatok a francia-pakisztáni hadiipari együttműködés keretében dolgoztak Karacsiban.

A Le Figaro francia antiterrorista szakértőkre hivatkozva írja, hogy az elkövetésének módja Oszama ben Laden keze nyomát viseli: "nincs kétség" afelől, hogy a terrorcselekményt a szaúdi milliomos terrorista vezér hálózata követte el. Párizsban szerint megtorlásról van szó, amiért Franciaország volt az egyetlen a szövetséges erők között, amely légierejével is részt vállalt az al-Kaida állásainak szétzúzásában.

Jean-Pierre Kelche francia vezérkari főnök szerint is az akció mögött "nagy valószínűséggel" az al-Kaida áll, amely az afganisztáni hadjáratban szerepet vállaló országokat vette célba.

A párizsi ügyészség nyomozást rendelt el, és a hírszerzés is Karacsiba küldte néhány szakemberét. A bűnügyi rendőrség a pakisztáni fundamentalista erők esetleges franciaországi kapcsolatainak felderítésére összpontosít.

Rendőrségi forrás szerint a kamikáze akció egyértelműen Párizs ellen irányul, amelyet a pakisztáni radikális iszlamisták Pervez Musarraf tábornok gyűlölt rendszerének nyújtott katonai támogatásáért büntettek meg.

A Le Figaro szerint Franciaország 1994-ben 820 millió euró értékű megállapodást kötött Pakisztánnal három Agosta 90-B típusú tengeralattjáró eladásáról. Az első hadihajó 1999-ben Franciaországban készült el. A másodikat a francia hadügyminisztériumhoz alá tartozó DCN (haditengerészeti építési igazgatóság) polgári szakembereinek közreműködésével a pakisztáni hadiflotta karacsi kikötőjében kezdték építeni 1998-ban.

Erre a feladatra küldtek ki - kéthónaponkénti váltással - negyven francia szakembert. Az egész pakisztáni haditengerészet francia alapokra épül - közölte Gérard Clermont, a DCN illetékese.

A Libératon felveti azt a lehetőséget, hogy a pakisztáni elnök fundamentalista ellenzéke a merénylettel magára az elnökre kívánt csapást mérni, amiért Musarraf - amerikai nyomásra - könyörtelen hadjáratot kezdett a szélsőséges mozgalmak ellen. Idén januárban kétezer integristát tartóztatott le, és illegálisnak nyilvánított több olyan szervezetet, melyek korábban a tálibok oldalán harcoltak. Ezek a szervezetek hajtanak végre támadásokat az indiai hadsereg ellen Kasmírban.

A Libération szerint a szerdai autóbombás merénylettel Musarraf ellenfelei a tábornok rendszerének stabilitását próbálják kikezdeni, hogy hiteltelenné tegyék a nyugati szövetségesei előtt.

Korábban:

Száz gyanúsítottja van a pakisztáni merényletnek

Merénylet Pakisztánban

Bin Laden és az al-Kaida Európát fenyegeti