Blair és Schröder a szélsőjobb ellen

A különböző irányzatokhoz tartozó európai demokraták összefogására van szükség a szélsőjobboldali veszéllyel szemben - nyilatkozta Tony Blair brit miniszterelnök és Gerhard Schröder kancellár.

A brit és a német vezető vasárnap este Berlinben folytatott eszmecserét egymással, s a - rendszeres konzultációk sorába illeszkedő - találkozót követően tartott sajtóértekezleten Schröder arról számolt be, hogy vendégével elsősorban azt a veszélyt vitatták meg, amelyet az antidemokratikus szélsőjobb jelent Európára nézve. Egyaránt hangsúlyozták annak szükségességét, hogy a különböző áramlatokhoz tartozó demokraták együtt szálljanak szembe e fenyegetéssel. Blair szerint a legfontosabb feladat megértetni az emberekkel, hogy a szélsőjobb javaslatai nem jelentenek megoldást egyetlen egy problémára sem. 

A két politikus egyetértett abban is: semlegesíteni kell az egyes országokban megfigyelhető tendenciákat a politikai újbóli nacionalizálására, hogy azok ne veszélyeztessék az európai integráció folyamatát. A Schröder-Blair találkozón szó esett az afganisztáni helyzetről - kancellár beszámolt kabuli útja tapasztalatairól -, valamint a közel-keleti válságról is. A két politikus szükségesnek ítélte egy nemzetközi közel-keleti konferencia megrendezését, amely nem csak a biztonság  témáját ölelné fel, hanem kísérletet tenne egyben a tárgyalási folyamat felújítására is.