Vágólapra másolva!
97 éves korában szívelégtelenség következtében meghalt a híres maffiavezér, Joe Bonanno, becenevén Banán Joe. Bonanno többek között AL Caponénak szállított fegyvert.
Vágólapra másolva!

Bonanno az Egyesült Államokban, Arizona államban hunyt el. Az ismert gengszter azután vonult vissza, hogy különböző szívprobléma jelentkezett nála. Halálát az ügyvédje jelentette be - írta a BBC.

Banán Joe 1905-ben született Szicíliában, Kubán keresztül illegálisan érkezett az Egyesült Államokba. Számtalanszor letartóztatták különböző bűncselekményekért, például a hírhedt Al Caponénak is több esetben szállított fegyvert.

Bonanno egyike New York öt leghíresebb gengszter-családjának. Joe Bonanno "a Missziónak" is tagja volt, ez a szervezet irányította New Yorkon kívül több amerikai nagyvárosban az alvilágot. Befolyása a 60-as években csökkenni kezdett. Utoljára 1984-ben ült börtönben, amikor megpróbálta megakadályozni, hogy a fiai után nyomozzanak. Ezután visszavonult Arizonában.

Ajánlat:

Gang Land: hírek a szervezett bűnözés világából