The New York Times: Orbán-Le Pen párhuzam

"Magyarország furcsa afférja a jobboldallal" címmel jelent meg vasárnap írás a The New York Timesban, Celestine Bohlen tollából. A szerző szerint azoknak, akik az európai jobboldali nacionalizmus újraéledésének a jeleit akarják megfigyelni, talán nem annyira Franciaországra, hanem inkább Magyarországra kell vetniük tekintetüket.

"Miként a franciák, akik a múlt vasárnap visszautasították Jean-Marie Le Pent és az ő idegengyűlölő Nemzeti Frontját, akként a múlt hónapban a magyarok elvetették rámenős miniszterelnökük, Orbán Viktor dörzsölt nacionalista üzenetét. De ezzel a hasonlóság véget is ér" - írta Bohlen, utalva arra, hogy "nagy a különbség abban a verdiktben, amit a választók átadtak ennek a két felbátorodott jobboldalinak, akit fél Európa, valamint - a demokratikus hagyományok szempontjából - óriási szakadék választ el egymástól".

Le Pen támogatottsága soha nem kúszott 18 százalék fölé, míg Orbán jobbodali koalíciója 49 százalékot kapott, és 188 helyet szerzett a 386 fős magyar parlamentben. Ráadásul Orbánnak a maga 38 évével továbbra is van politikai jövője, miközben a 73 éves Le Pen alighanem utoljára vett részt az országos választásokon - jegyezte meg a The New York Times cikkírója. Ehhez hozzátette, hogy Orbán nacionalizmusa, olyan területet becserkészve, amelyet eddig a szélsőjobboldal nyíltan antiszemita pártja kizárólagosan a magáénak mondhatott, széles szavazói réteg számára bizonyult vonzónak.

"Le Pennel ellentétben, akit hevesen ellenzett - és végül le is győzött - a francia jobbközép gaullista párt, Orbán most egymaga birtokolja a centrumtól jobbra található egész spektrumot. Ráadásul nem mutatja jelét, hogy mérsékelné azon ominózus kijelentéseit, miszerint ő Magyarország valódi hazafijainak a vezetője" - olvasható a The New York Timesban. A szerző idézte a múlt héten a Dísz téren elhangzott beszédből azz a megfogalmazást, amely szerint hívei nincsenek ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben.

A The New York Times szerzője megszólaltatta Haraszti Miklós volt SZDSZ-es képviselőt, a Közép-európai Egyetem professzorát, aki szerint Orbán nem fog változni, jobboldali marad, miután a nacionalista, idegengyűlölő, valóban jobboldali szavazókat választotta magának.

Magyarországon 2002-ben a jobboldaliság a régi és az új furcsa kombinációja - írta a The New York Times. Régi elemként említette az első világháború végéhez visszanyúló etnikai versengést, új motívumként pedig azt az Európa-szerte tapasztalható félelmet, amit sokan úgy fogalmaznak meg, hogy a nemzeti identitást lassan feláldozzák az Európai Unió isteneinek oltárán, a globalizáció kiterjesztése révén.

"Ez a kotyvalék, amit egy olyan, szomorú történelmű országban főztek, ahol még mindig az újjáépítés fázisában vannak a demokratikus intézmények, illetve egy olyan régióban, amelynek az arcán etnikai háborúk sebhelye látható", a The New York Times által szintén megszólaltatott Gyarmati István - a New York-i székhelyű Kelet-Nyugati Intézet alelnöke, volt honvédelmi minisztériumi vezető illetékes - szerint "nagyon veszélyes".

Gyarmati azt mondta a New York-i lapnak: "Létezik Európában az az általános tendencia, hogy újraéled a szélsőjobboldal, hogy különböző radikális elemek a rendszeren kívüli megoldásokat keresnek. De Közép-Európában ez veszélyesebb, mint Nyugat-Európában, mert Közép-Európában nem egészen annyira szilárd a demokratikus gondolkodás és a demokratikus közvélemény".

A The New York Times kitért arra, hogy Közép-Európában a jobboldali politikusok eszköztárában nem olyan nagy arányban szerepel a bevándorlóktól való félelem keltése és a bűnözésre való hivatkozás, mint Nyugat-Európában, de azokat a félelmi húrokat már pengetik, hogy a terjeszkedő, arctalan, nemzetek feletti Európa "lenyeli" ezeket az országokat. Magyarországon ennek egyik megnyilvánulási formája az amiatti izgalom, hogy a gazdag nyugat-európaiak bezsebelhetik maguknak a termőföldeket - jegyezte meg a lap.

A The New York Times szerint ugyanakkor az EU-ellenes érzelmeket kiegyenlíti a lengyelek, csehek, magyarok és mások azon mélységes vágya, hogy újra csatlakozzanak az európai családhoz. Ez gondot jelent a politikusoknak: "Miniszterelnökként Orbán keményen törekedett Magyarország uniós belépésére, de ugyanakkor a legutóbbi kampány során tőkét kovácsolt a földeladásokkal kapcsolatos félelemből."

Az Európához való csatlakozás előnyeit illető kételyek betüremkedtek a lengyel, cseh és szlovák politikába is - ismertette a The New York Times Charles Gatinak, a Johns Hopkins egyetem professzorának, közép-európai szakértőjének a megállapítását. Gati utalt arra: "ezeket az országokat először a szovjetek uralták, aztán úgy gondolták, hogy függetlenek lesznek, és most ismét olyan viszonyrendszerben találják magukat, ahol az az érzésük, hogy másodosztályú polgárként kezelik őket". A professzor fehívta a figyelmet arra a körülményre, hogy az unióellenes nacionalisták és az uniópárti "integracionalisták" csatározásában "a volt kommunistákat gyakran az Európával való integráció útjának élenjárói között találjuk".

A The New York Times cikke ezután kitért arra a jelenségre, hogy a volt kommunista országokban a választásokon eddig sorra leváltották a kormányokat, a szavazók jobbra, aztán balra, aztán megint vissza hajlottak.

Orbán Viktor politikai alkatának múltbeli formálódásáról szólva, Celestine Bohlen "egy posztmodern hippi és egy posztkommunista yuppie kereszteződéséről" írt, hozzátéve: Orbán "hamarosan ejtette a liberalizmust a konzervatív nacionalizmus kedvéért".

Ennek nyomán tért rá a The New York Times cikkírója a "nemzet" fogalmának meghatározásával kapcsolatos sajátos magyar dilemmákra - arra, hogy az egyik definíció szerint a magyarországi lakosság 10 milliós, a másik szerint azonban a nemzet 15 milliós, mert magában foglalja az osztrák-magyar birodalom 1918-as feldarabolása nyomán a határon túlra kerülteket is.

Bohlen olyképpen ismertette a kedvezménytörvény ügyét, hogy "Orbán felkarolta a Romániában, Szlovákiában és Szerbiában élő magyar kisebbségek ügyét, és keresztülvitt (majd később felvizezett) egy olyan törvényt, amely ugyanolyan jogokat adott (a határon túliaknak), mint a magyar állampolgároknak".

"Egy olyan térségben, ahol túlságosan is ismerős az etnikai rivalizálás veszélye, pusztán a kérdés felvetése is elég ahhoz, hogy Magyarország szomszédai idegesek legyenek" - állapította meg a The New York Times. A cikkíró Charles Gati azon megállapításával zárta írását, hogy "Orbán nem Milosevic, ami az erő alkalmazását illeti. De a világnak abban a részében az ilyen beszédmódnak nem kell közvetlenül fenyegetőnek lennie ahhoz, hogy fenyegetőként fogják fel".

Ajánlat:

A New York Times cikke (regisztráció szükséges)