Ismeretlen fertőzés Afganisztánban

Vágólapra másolva!
Rejtélyes láz ütötte fel a fejét az Afganisztánban dolgozó brit egészségügyi személyzet soraiban: az elmúlt napokban 18 ember esett ágynak, közülük két katonának súlyos az állapota.
Vágólapra másolva!

A londoni védelmi minisztérium szerdai tájékoztatása szerint a két legsúlyosabb beteget Európába szállították gyógykezelésre. A láz a bagrami légitámaszponton lévő brit katonai kórház munkatársai körében ütötte fel a fejét. - Egyelőre semmit sem tudunk a betegség természetéről, de úgy tűnik, hogy a láz fertőző. Folytatjuk a kórokozó meghatározására vonatkozó orvosi teszteket - mondta a brit védelmi minisztérium egyik szóvivője.

A brit hadikórházat ideiglenesen bezárták, az intézmény csak olyan betegeket fogad, akik a rejtélyes lázban szenvednek.