Vita a lisszaboni "terror házáról"

Vágólapra másolva!
Portugáliában heves vitát robbantott ki egy luxuslakótelep terve. A fényűző lakásokat ugyanis a tervezők az egykori portugál titkosszolgálat- a rettegett PIDE - volt székházában szeretnék kialakítani.
Vágólapra másolva!

Luxuslakásokat rendeznének be a volt portugál titkosszolgálat egykori székházában. Erről szombaton számolt be a BBC. A tudósítás szerint az építési terveket már be is nyújtották a lisszaboni városi tanácsnak. A négyemeletes épület a portugál főváros divatos negyedében, a Chiado-ban áll - az 1974-es forradalom óta üresen. A forradalom után a PIDÉ-t felszámolták.

Az épület helyiségei a 40 éves Salazar diktatúra idején vallatótermek, kínzókamrák, cellák voltak, és nagyon sokan haltak meg falai között. Ezeket a termeket alakítanák most át elegáns lakásokká.

A portugál veterán antifasiszták azonban felhábrodottan tiltakoznak a tervek ellen. Sokan közülük múzeumot szeretnének látni az épületben. A tiltakozókat az is fölháborítja, hogy az építővállalat még emléktáblával sem kíván tisztelegni a titkosszolgálat áldozatai előtt.

Az elegáns, színes és felkapott Chiado negyedben az ingatlanárak rendkívül magasak, a lakások nagyon kapósak.