India kiutasította a pakisztáni nagykövetet

Vágólapra másolva!
Az India és Pakisztán közötti feszültség további fokozódásának jeleként India kiutasította a pakisztáni nagykövetet. Eközben péntek éjszaka óta tűzpárbaj zajlik a két ország határán. Mindkét fél nehéztüzérséget vetett be, a pakisztáni hadsereget fokozottabb készültségi állapotba helyezték. Pakisztán a kiutasítás ellenére tárgyalni akar szomszédjával.
Vágólapra másolva!

A két atomhatalom közötti feszültség azután éleződött ki újra, hogy kedden egy indiai katonai bázis ellen támadást hajtottak végre kasmíri szeparatisták, 34 embert, jórészt katonák hozzátartozóit, nőket és gyerekeket megölve. A pakisztáni nagykövet kiutasításáról az indiai kormány, a hadsereg és a hírszerzés vezetőinek megbeszélésén született döntés; az ülésen arról volt szó, hogy India milyen válaszlépést hozzon a keddi támadásra.

India még decemberben visszahívta pakisztáni diplomáciai képviseletének a vezetőjét, mert terrortámadást hajtottak végre az indiai parlament épülete ellen újdelhi állítás szerint pakisztániak által támogatott kasmíri szeparatisták. India akkor megszabta, hogy a felére kell csökkenteni Pakisztán újdelhi nagykövetségének a létszámát. A pakisztáni nagykövet ugyan a helyén maradt, de az indiai kormány megszakította vele a közvetlen kapcsolatot.

Pakisztán szerint csak növeli a két ország között a feszültséget az, hogy India kiutasította a pakisztáni nagykövetet, mindazonáltal indítványozta Újdelhinél, hogy párbeszéddel és békés eszközökkel oldják meg nézetkülönbségeiket. A két ország közötti nyílt párbeszédet sürgette az Egyesült Államok is a nagykövet kiutasítása után. Jo-Anne Prokopowicz, a külügyminisztérium egyik szóvivője magát a kiutasítást nem minősítette, de közölte, hogy Washingtont nagyon aggasztja az indiai-pakisztáni konfliktus veszélye.

Hírügynökségi jelentések szerint pénteken éjszaka Dzsammu és Kasmír szövetségi államban - a két ország közötti határvidéken - nehéztüzérséget is bevetett egymás ellen az indiai és a pakisztáni hadsereg. A térségben élők ezrei menekültek el. Indiai állítás szerint a pakisztániak katonai és polgári létesítményeket lőttek, aminek következtében ketten meghaltak, négyen súlyosam megsebesültek. India válaszul megsemmisített egy pakisztáni katonai erődítményt.

A pakisztáni védelmi minisztérium katonai provokációval vádolta meg Indiát, azt állítva, hogy négy pakisztáni meghalt, további 40 pedig megsebesült. Pakisztánban szombaton fokozott készültséget rendeltek el a hadseregnél, megerősítették a légvédelmi készültségi rendszert a nagyobb városok, kiemelt létesítmények és a légikikötők közelében.