Marad az embargó Kubával szemben

Vágólapra másolva!
Az előzetes várakozásokkal szemben mégsem enyhít George Bush a Kubával szembeni embargón. Az amerikai elnök a ma tartott sajtótájékoztatóján azt is közölte, hogy addig nem lát esélyt a szankciók feloldására, amíg demokratikus reformok nem kezdődnek a szigetországban - adta hírül a BBC.
Vágólapra másolva!

Minimális humanitárius szervezeteket érintő enyhítéseket leszámítva, gyakorlatilag változatlan maradt a Kubával szemben negyven éve hozott gazdasági és utazási embargó - derült ki az amerikai elnök Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján. Bush szigorú nyilatkozata meglehetősen váratlanul érte a közvéleményt, miután az elmúlt napokban éppen az egykori amerikai elnök, Jimmy Carter járt Kubában az embargó enyhítésének érdekében.

"Kubával való kapcsolatunk csak akkor normalizálódhat, amikor Kubának egy teljesen új, demokratikus kormánya lesz." - fogalmazott az elnök, aki mindennek az alapját egy nemzetközileg ellenőrzött demokratikus választásban és a politikai ellenzék szabadon eresztésében látja.