Terrortámadástól tartanak Csehországban

Csehországban riadókészültségbe helyezték a légvédelmet, mert egy ismeretlen telefonáló közölte: támadás készül a dél-morvaországi Brünnben álló három toronyház ellen - jelentette be pénteken este a Nova kereskedelmi televízió.

Milan Repka, a védelmi minisztérium szóvivője az értesülést megerősítette, de részleteket nem közölt. Jaroslav Tvrdík védelmi miniszter a Novának nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a hatóságok minden szükséges intézkedést megtettek az esetleges veszély elhárítására.

A három, több mint húszemeletes toronyházat már csütörtökön - azonnal a fenyegetés elhangzását követően - kiürítették, s a lakókat ideiglenes más helyre költöztették. A miniszter szerint a légvédelem jelenleg minden cseh légtérbe berepülő gépet fokozottabban figyel és ellenőriz. Brünn légterét katonai gépek és helikopterek felügyelik.

A Nova szerint a riadókészültség már csütörtök délután óta érvényben van, s valószínű, hogy inkább egy rossz viccről, semmint komoly fenyegetésről lehet szó. Tvrdík a televíziónak azonban azt mondta: a hadseregnek kötelessége minden ilyen jelzést komolyan venni.

A tavaly szeptemberi egyesült államokbeli terrortámadások óta a cseh fővárosban megszigorították az amerikai Szabad Európa/Szabadság Rádió központjának őrzését, amely ellen állítólag szintén támadást terveztek a terroristák. A cseh kormány ugyanakkor tárgyalásokat kezdett a Washington által finanszírozott rádió vezetésével a médium városközpontból való elköltöztetéséről, mégpedig biztonsági okokra hivatkozva.