Még nincs új székhelye a Szabad Európa Rádiónak

Egyelőre még nincs konkrét döntés arról, hová költözik Prága központjából az amerikai Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL). A rádió a kilencvenes évek közepén Havel cseh államfő meghívására költözött Münchenből Prágába.

Az amerikai rádiót biztonsági okok miatt akarja kiköltöztetni Prága központjából a cseh kormány. Az amerikaiak eredetileg ellenezték, de később elfogadták a cseh javaslatot, s most már a konkrétumokról folyik a tárgyalás. A költözés költségeit az amerikaiak és a csehek közösen viselnék. A RFE/RL Prága központjából való kiköltöztetése a tavaly szeptemberi egyesült államokbeli terrortámadás után került napirendre. Az amerikai rádió is több fenyegetést kapott, s azóta katonák és páncélosok őrzik a székhelyét, amely a város szívében a volt csehszlovák szövetségi parlament épületében van a Vencel tér közvetlen szomszédságában.

Ales Pospísil, a cseh külügyminisztérium szóvivője Jan Kavan külügyminiszternek és Thomas Dine-nak, a rádió elnökének csütörtöki tárgyalásai után elmondta: több lehetőség is felmerült, amelyeket fokozatosan tanulmányoznak és pontosítanak. A kiválasztott lehetőségeket Kavan június 25-én az állambiztonsági tanács elé viszi, amely megvitatja a helyzetet. A szóvivő nem volt hajlandó részleteket elárulni, s csak annyit mondott, hogy a megoldás közeleg. - Biztonsági okok miatt konkrétumokat nem mondhatok. Biztosíthatok azonban mindenkit, hogy a legjobb úton vagyunk a probléma megoldása felé - jelentette ki a szóvivő. Kavan újságíróknak csak annyit mondott, hogy mandátuma lejártáig szeretné rendezni az ügyet. Csehországban június 14-én és 15-én lesz képviselőházi választás, ami azt jelenti, hogy Kavannak alig egy-két hónapja van hátra a külügyminiszteri bársonyszékben.

Az amerikai rádió a kilencvenes évek közepén Václav Havel cseh államfő személyes meghívására költözött Münchenből Prágába. Prágai székhelyéért jelképesen egy koronát fizet a cseh államnak évente. Az épület karbantartását, illetve a rádió működését azonban amerikai pénzekből fedezik. Bár a cseh kormánnyal kirobbant éles vita idején az ősszel Budapest és Riga is felajánlotta, hogy szívesen biztosítana székhelyet a rádiónak, az amerikaiak kijelentették, hogy semmiképpen sem akarják elhagyni Csehországot.

Korábban:

Riga ajánlkozik a SZER székhelyéül