USA: marad a jugoszláviai bankszámlák zárlata

George Bush amerikai elnök a jugoszláv Tanjug hírügynökség értesülése szerint egy évvel meghosszabbította az amerikai bankokban befagyasztott jugoszláv vagyon zárlatát. Az amerikai elnök rendelete értelmében Jugoszlávia még legalább egy évig nem juthat hozzá az amerikai bankokban levő vagyonához.

A meghosszabbított zárlat jobbára olyan pénzeket érint, amelyek a milosevici rezsim idején vándoroltak át törvénytelenül amerikai pénzintézetekbe. Belgrádi becslések szerint 100-200 millió dolláros összegről van szó. A belgrádi tömegtájékoztatás idézte Bush indoklását, amely szerint a szankciók érvényben maradnak, mert még nem rendeződött a koszovói válság, Belgrád nem hajtja végre az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es koszovói határozatát és a daytoni egyezményt, s nem működik együtt kellőképpen a hágai Nemzetközi Törvényszékkel.

Goran Svilanovic jugoszláv külügyminiszter nem titkolta meglepetését Bush döntése miatt. Mint mondta, nem a dekrétum tartalma meglepő, hiszen a rendelet elsősorban Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök legközelebbi munkatársainak vagyonára vonatkozik, hanem inkább a stílusa, illetve a döntéshez fűzött magyarázat.

Svilanovic szerint Bush ugyanazzal a nyelvezettel él, amelyet Washington 1999-ben használt a milosevici rezsimmel szemben. "A rendelet távolról sincs összhangban azokkal a megbeszélésekkel, amelyeket a múlt héten folytattunk a washingtoni külügyminisztériumban, s amelyek következtében Colin Powell külügyminiszter meghozta döntését" - mondta Svilanovic a Tanjugnak.

A külügyminiszter arra utalt, hogy a múlt héten Zoran Djindjic szerb kormányfő társaságában Washingtonban járt, és Powell akkor feloldotta a Jugoszláviának szánt amerikai pénzügyi segélyek befagyasztásáról szóló korábbi döntését.

Korábban:

Az USA feloldotta a szerbiai gazdasági embargót

Amerika újra segíthet Jugoszláviának

Nem hiányzik a könyvtárából?

Volt egyszer egy Jugoszlávia