Elengednék az izraeli miniszter merénylőjét

Vágólapra másolva!
Szabadon engedné a palesztin bíróság az izraeli miniszter merénylőjét. Izrael bírálja a döntést, mert Arafat főhadiszállásának blokádját azután oldották fel, hogy a palesztinok beleegyeztek, a merénylet gyanúsítottjait nemzetközi őrökre bízzák.
Vágólapra másolva!

Szaadat és gyilkossággal vádolt négy társa Rámalláh izraeli ostromzára idején Jasszer Arafat főhadiszállásán húzódott meg, majd az ostromgyűrű megszűnése után brit és amerikai hatóságok felügyelete alá helyezték őket.

A bíróság döntése ellenére Szaadat még nem szabad.

Izrael élesen reagált a palesztin bíróság döntésére. Raanan Giszin kormányszóvivő szerint a határozat súlyosan sérti az izraeli-palesztin megállapodást. Az Arafat főhadiszállása körüli blokád feloldásának Szaadat és társai letartóztatása volt az egyik fő feltétele.

A Hamasz kimarad a palesztin kormányból

Nem kíván részt venni az új palesztin kormányban a Hamász. Iszmail Hanije, a radikális fegyveres szervezet gázai tisztségviselője szerint hivatalos döntésükről tájékoztatták a Palesztin Hatóságot is. Jasszer Arafat palesztin elnök május közepén jelentette be, hogy reformokat hajt végre, s a nemzetközi és a palesztin közvélemény nyomásának engedve átalakítja a kormányát.

Hanije szerint a Hamász a reformokról szóló vitában részt venne, hogy nem lesz tagja a napokon belül megalakuló kormánynak. Hanije szerint a Hamász támogatja a palesztin ellenállás közös programját, amelynek célja a palesztin nép legfőbb érdekeinek védelme és a nemzeti egység megóvása.